Koli7

koli7_logo

 

Idén is megrendezésre került a Koli7, a Pannon Egyetem kollégiumainak nagy vetélkedője, ahol minden sikerre és feltűnésre, sportra és alkoholra éhes lelkes fiatal összemérhette erejét, kitartását, kreativitását. Rengeteg programon vehettek részt a kollégisták, amikről a lépcsőfordulóknál kihelyezett színes plakátokról, illetve a Koli7 facebook oldaláról szerezhettek tudomást, információkat. […]

HelloHalloWeen: tökre kifaragtuk magunkat!

Bár a helyzet vasárnap délután még nem volt túl bíztató, ami a csapatok létszámát illeti, november második napjára, vagyis hétfőre végül mégis összeállt öt csapat a Központi Kollégium lakóiból, hogy tököt – és kést – ragadván megküzdjenek az idei Tökfaragó Bajnoki címért.

A megmérettetés este nyolckor vette kezdetét az alagsori konferenciateremben: először tököt, aztán helyet és stratégiát választottunk, aztán némi rohangálás után összeszedtük a maradék elengedhetetlennek bizonyuló kellékeket: kanál, ceruza, bicska, sör… A feladat végrehajtására kerek egy óra állt a versenyzők rendelkezésére, amit minden egyes csapattag kemény munkával töltött.

[…]

VII. Lecsófőző verseny

Idén szeptember 24-én, a szokásos csütörtöki napon, immár hetedik alkalommal került megrendezésre a kollégiumok – és HÖK – közötti gasztronómiai verseny: a Lecsófőző. A vállalkozó szellemű versenyzők fél négyre érkeztek az alagsori konferenciaterembe, hogy kihúzzák, melyik tűzrakóhelynél készíthetik el az idei év felejthetetlen lecsó-alkotását. A Központiból is rengetegen érkeztek, hogy segítségére legyenek a csapatnak, és Read more about VII. Lecsófőző verseny[…]